Vigilia könyvek - Lelkiség

Kiadás éve: 2012

A hit nyelvtana. Esszék ég és föld között

Szerző:
Bartusz-Dobosi László - Halmai Tamás - Iancu Laura (szerk.)
Ár:
1900 Ft
Kiadás éve:
2012

A 2009-ben megjelent, Rések az időn (Versek ég és föld között) című antológia olyan verseket gyűjtött egybe, amelyek a hit, a transzcendencia, az istenélmény kérdéseihez közelítettek – a létköltészet változatos eszközeivel. Most e kiadvány rendhagyó folytatását tartja kezében az Olvasó. A hit nyelvtana felkérésre született esszéi a létezés nagyobb távlataiban helyezik el nemcsak szerzőjüket, de az érdeklődő és fogékony befogadót is. Az írói/alkotói állapot, praxis, gondolkodás lelki-szellemi gyökereire, az elhivatottság mélyebb természetére derítenek fényt. Mi mondható el hit és irodalom, misztikum és esztétikum kapcsolatáról? Hogyan befolyásolja a hit az alkotást, s közvetíthet-e (és miképpen) szakrális igazságokat egy irodalmi mű? E kérdésekre legjobb íróink, költőink próbálnak választ adni. Az összeállításban szereplő, nemzedéki és világképi értelemben is több irányból érkező alkotók nemcsak kortárs irodalmunk sokszínűségét tanúsítják, de az antologikus körkép tágas szépségéért is szavatolnak.

148 oldal


A szombat-év • A keresztény segítségnyújtás formái

Ár:
1500 Ft
Kiadás éve:
2012

A „Sapientia Füzetek” könyvsorozat legújabb darabja a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán 2011. április 2-án és november 12-én azonos címmel rendezett tudományos konferenciák előadásainak szerkesztett szövegét tartalmazza. A tanulmányok szerzői: Márfi Gyula, Tanguy Marie Pouliquen, Vidal Rodríguez López OFM, Kézdy Anikó, Ulrik M. Monika SSND, Kővári Magdolna SSS, Johann Gyula, Derecenyi Károly István, Gellai Judit, Faragó Artúr, Joób Máté, Semsey Gábor, Sziráki Erzsébet Mária CB, Vagner Mihály és Rockenbauer Barnabás OFM.

180 oldal


Keresztutak a Colosseumban a Szentatyával

Ár:
2900 Ft
Kiadás éve:
2012

A Colosseumban, az ókori Róma hatalmas arénájában számtalan keresztényt végeztek ki hitéért: vadállatok marcangolták szét őket a vérszomjas nézők kegyetlen szórakoztatására. A római hívők nagypénteken itt emlékeznek Jézus szenvedésére és kereszthalálára: végigjárják a keresztutat a pápával együtt. Az ő kérésére az elmélkedéseket minden évben más írja az egyes stációkhoz. 1999-ben a Vigilia már megjelentette az addigi évek római keresztútjainak szövegét. E nagysikerű kötet folytatásaként most az azóta eltelt évek keresztúti elmélkedéseit tesszük közzé. A borítón középkori Szentháromság-szobor: az Atya és a Szentlélek a halott Krisztussal.

„Nagypéntek estéje van. Az egyház immár 2000 éve ezen az estén emlékezetbe idézi és újra átéli Isten Fia földi élete utolsó óráinak eseményeit. Ma, mint minden évben, a római egyház a Colosseumban gyűlik össze, hogy kövesse Jézus nyomait, aki »keresztjét hordozva kiment a Koponyák helyére, amit héberül Golgotának hívtak« (Jn 19,17). Abban a meggyőződésben gyűltünk össze, hogy Is­ten Fiának keresztútja nem pusztán a vesztőhelyre veze­tő egyszerű út volt. Hisszük, hogy az Elítélt minden lépése, minden mozdulata és szava, de az is, amit e drá­ma részesei éreztek és tettek, szüntelenül szól hozzánk. Krisztus a szenvedésével és a halálával is kinyilatkoztatja nekünk Isten és az ember igazságát. Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, áraszd el szívünket Szentlelked fényével, hogy követve Téged utolsó utadon megismerjük megváltásunk árát, és méltók legyünk arra, hogy részesedjünk szenvedésed, halálod és föltámadásod gyümölcsében.”
II. János Pál pápa
 

348 oldal


Kiadás éve: 2011

Az igazságról

Szerző:
Sapientia füzetek, 19.
Ár:
1500 Ft
Kiadás éve:
2011

Az igazság sokkal tágabb, előzetes minták alapján kevésbé elgondolható, titokzatosabb, kimeríthetetlenebb, önmagában ellentmondásosabb, feszítettebb, mint azt tanítóhivatal, értelmezők, konszenzus-teoretikusok és klasszikus szerzők álmodhatták. Nem statikus valóság, nem egyszerűen adott, hanem mindig újra igazolódnia kell. Felismerése feltételezi a konfliktusok elhordozásának képességét, a semmiben otthonossá levés képességét, a részlegesség és egyetemesség közötti lebegés képességét, a lehetetlenre, alig érzékelhetőre ráhagyatkozás képességét, az új befogadásának képességét, és feltételezi az aszkézis képességét mint a mindenre egyformán nyitott nagyvonalúság jelét.


188 oldal


Sorozat: Sapientia füzetek, 19.



Felemelkedés, alászállás, áttörés. A misztikus tapasztalat és a misztika nyelve

Szerző:
Alois M. Haas
Ár:
3500 Ft
Kiadás éve:
2011

Alois M. Haas (1934) 1974 és 1999 között a korai német irodalom professzora volt a zürichi egyetemen. Közel harminc megjelent könyvében elsősorban a középkori keresztény misztika, az újkori spirituális tendenciák és a posztmodern szellemiség megvilágítására tesz erőfeszítést. Több mint tíz éven át a svájci Paracelsus Társaság elnöke volt, jelenleg a Hans Urs von Balthasar Alapítvány elnöke.


A kötetben szereplő tanulmányok közös kiindulási pontja, hogy a misztikus hagyományok kizárólag koruk társadalom-, kultúr-, teológia- és mentalitástörténeti összefüggéseinek ismeretében közelíthetők meg helyesen. A misztikakutatás e kontextuális irányzatának egyik legtekintélyesebb európai képviselőjeként számon tartott Alois M. Haas elméleti írásai a keresztény misztika világból kitörni próbáló törekvéseit (felemelkedés), az emberi élet valóságába radikálisan belebocsátkozó tendenciáit (alászállás) és az állandó isteni jelenléthez megérkező tudati tapasztalatait (áttörés) mutatják be. Esettanulmányai a középkori német domonkos és a kora újkori spanyol kármelita misztika világát tekintik át. A modernitás és a posztmodern kérdéseit folyamatosan szem előtt tartó elemzései a keleti vallások és a keresztény misztika lehetséges kapcsolódási pontjaira is kitérnek.


Sorozat: Mai keresztény gondolkodók, [4.]


320 oldal


Karácsony fényei. Vallomások, elbeszélések, versek

Ár:
2900 Ft
Kiadás éve:
2011

Ez a karácsonyi antológia különböző műfajú, hosszabb és rövidebb írásokat tartalmaz: olvasnivalót kínál az ünnepi napokra, de talán azokon túl is, egy-egy hétköznapi csöndes estére. Az ünnepre készült kötet értékes ajándék lehet másoknak, vagy szívet melengető olvasmány önmagunknak. Aki kézbe veszi, talál benne verset és elbeszélést, személyes vallomást és teológiai elmélkedést, de különböző korokból és stílusokból választott képeket is.


228 oldal


Keresztről keresztre

Szerző:
Pilinszky János
Ár:
2500 Ft
Kiadás éve:
2011

Pilinszky János összegyűjtött cikkei, esszéi csak halála után jelenhettek meg kötetbe gyűjtve, ám több mint tíz éve (legutóbbi kiadásuk óta) ezek az írások is már hozzáférhetetlenek a nagyközönség előtt. Életében egyáltalán nem nyílt lehetősége a költőnek ezen írások kötetbeli publikálására, pedig tervezett belőlük egy naplójellegű válogatást, amelynek legfeljebb már csak képzeletbeli rekonstruálására tehet kísérletet e gyűjtemény.


A szakirodalomban mára elfogadott vélekedés, hogy a költő versei és publicisztikai írásai szorosan összetartoznak, gyakran egymást értelmezik, s a versek olykor épp a cikkekben nyerik el első megfogalmazásukat. A válogatás annak a költői figyelemnek a belső alakulását és természetét követi nyomon, amelynek megértése nélkül az életmű egésze sem értelmezhető hitelesen, illetve egy idő után bizonyos művek interpretációs problémái sem pontosíthatóak meggyőzően.<--break->



Miért járjunk misére? Az Eucharisztia drámája

Szerző:
Timothy Radcliffe
Ár:
2700 Ft
Kiadás éve:
2011

A neves domonkos teológus a szentmisét közelebb hozza azokhoz, akik rendszeresen járnak templomba, de azokhoz is, akik inkább távol maradnak tőle, mert unalmasnak és értelmetlennek tartják. Radcliffe a szentmisét hatalmas drámaként mutatja be, amely átalakítja emberségünket, és bevon bennünket Isten végtelen életébe és szeretetébe. Fesztelen, könnyed, „hétköznapi” stílusa segít abban, hogy otthonosabban érezzük magunkat a szentmisén.


Sorozat: Mai keresztény gondolkodók, [5.]


264 oldal


Kiadás éve: 2010

Isten útjain Loyolai Szent Ignáccal

Szerző:
Sylvie Robert
Ár:
2700 Ft
Kiadás éve:
2010

Sylvie Robert a szentignáci lelkiség szakértője, a párizsi Centre Sèvres oktatója. Jelen könyvében áttekinti Loyolai Szent Ignác életútját, de a fő hangsúlyt a jezsuita rendalapító írásainak, elsősorban a Lelkigyakorlatos könyv, a Rendalkotmány és a Zarándok elemzésére helyezi. A lelkiségi irodalom által szívesen használt képet átvéve az ignáci írásokból kirajzolódó lelkiséget úton levésként írja le. A szerző annak a lelki útnak a szívét, belső összetartó erejét, sajátos ismérveit, útjelzőit és tágabb környezetét tárja fel, amelyet, miután ő maga már bejárta, Loyolai Szent Ignác nekünk is ajánl, hogy „mindenben Istent keressük és találjuk meg”.


204 oldal



Megszenteltség az egyházi mozgalmakban és a megszentelt élet új formáiban

Ár:
1500 Ft
Kiadás éve:
2010

A kötet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán 2008. április 25-én azonos címmel rendezett tudományos konferencia előadásainak és tanúságtételeinek szerkesztett szövegét tartalmazza. Az egyes tanulmányok áttekintik a megszenteltség történeti, teológiai és kánonjogi szempontjait, emellett vizsgálják annak néhány újabb, így a Fokoláre Mozgalomban és a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségben megvalósuló formáját. Az előadók között olyan jeles külföldi személyiségek is szerepelnek, mint például Juliusz Janusz, Luís Navarro, Miguel Galindo Delgado és Amedeo Ferrari.


Sorozat: Sapientia füzetek, 16.


176 oldal


Akciós ár: 1200 Ft


Stúdium és szerzetesség

Ár:
900 Ft
Kiadás éve:
2010

A ’Sapientia Füzetek’ könyvsorozat újabb darabja a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán 2010. március 20-án azonos címmel rendezett tudományos konferencia előadásainak szerkesztett szövegét tartalmazza. A tanulmányok szerzői – Marianne Schlosser, Bakos Gergely OSB, Várnai Jakab OFM, Kardos Csongor OFM és Horváth Olga O.Cist – különféle szempontok alapján vizsgálják stúdium és szerzetesség, tudomány és életszentség kapcsolatát korunk kihívásainak tükrében.


Sorozat: Sapientia füzetek, 18.


96 oldal


Akciós ár: 540 Ft


Teréz Anya – Csodálatos történetek

Szerző:
Leo Maasburg
Ár:
3200 Ft
Kiadás éve:
2010

Egy kortárs tanúvallomása e könyv: Leo Maasburg az egyetlen német anyanyelvű pap, aki papként és útitársként sok éven át kísérte Teréz Anyát. Varázslatos történeteket mond el, amelyeket kora egyik legnagyobb egyéniségének oldalán élt át: kisebb és nagyobb csodák sorozatával. Az Isten szeretetébe vetett határtalan bizalom, a hit hegyeket megmozgató ereje és a meg nem haló remény sugárzik belőlük.


212 oldal + színes képmelléklet


Kiadás éve: 2009

Az Ige asztalánál. Szentírási elmélkedések a vasárnapi mise-olvasmányokról

Szerző:
Lukács László
Ár:
2900 Ft
Kiadás éve:
2009

A II. Vatikáni zsinat után megújított liturgiában a vasárnapi miséken három olvasmányt hallgatunk meg: az evangéliumot egy ószövetségi olvasmány és egy újszövetségi levélrészlet világítja meg. A zsinat után elkészített új olvasmányos rend szerint három éves ciklusban („A”, „B” és „C” év) kerülnek sorra szentírási részletek a három szinoptikus evangéliumból: az „A” évben Máté, a „B” évben Márk, a „C” évben Lukács evangéliumát olvassuk. Az ószövetségi olvasmányokat az evangéliumok témájához illeszkedve válogatták össze, ehhez igazodik a szentlecke is, többnyire az újszövetségi levelekből.


A három olvasmány egységes mondanivalójáról szólnak a könyv elmélkedései. A szerző évek óta jelen van a magyar egyház életében, sokan ismerik lelkigyakorlataiból, előadásaiból, a Vigilia főszerkesztőjeként vagy a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola alapító rektoraként.


Könyve a három éves ciklus mindegyik vasárnapjának olvasmányairól közöl elmélkedést, hasznos kísérője lehet vasárnapi szentmiséinknek, de segíthet a Szentírás egyéni olvasásában is.


456 oldal


Akciós ára: 1740 Ft


Felkészítés a házasságra és a családi életre

Ár:
1300 Ft
Kiadás éve:
2009

Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és az Ökumenikus Életvédő Alapítvány által 2008. november 22-én rendezett tudományos konferencián elhangzott előadások szövegét tartalmazza: Bíró László, Takács Gábor, Puskás Attila, Roger Burggraeve, Kopp Mária–Skrabski Árpád, Dávid Beáta, Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, Jávor Ferenc, Szászi Balázs és Somhegyi Annamária előadásait.


Sorozat: Sapientia füzetek, 15.


172 oldal


Párbeszédek a Csönddel. Imák és rajzok

Szerző:
Thomas Merton
Ár:
2900 Ft
Kiadás éve:
2009

Thomas Merton (1915-1968) trappista szerzetes, a modern idők egyik legnagyobb hatású, világszerte ismert lelki írója. Huszonhat éves korában elhatározta, hogy trappista szerzetes lesz, és egész életére elkötelezte magát választott hivatásának. Kentuckyban, a Miasszonyunkról Nevezett Getszemáni Apátság puritán falai között Merton arra törekedett, hogy megváltoztassa a világot, és közelebb kerüljön Istenhez. A kötetben található rajzok és imádságok ennek az útnak bensőséges, gyönyörű emlékei – Merton párbeszéde Istennel.


Merton rajzaiban megfigyelhetjük, hogy az alakos ábrázolásoktól hogyan jut el az absztrakt képekig, a Zen és a keleti kultúrák iránti érdeklődésétől indítva. A művészet a vérében volt: szülei mindketten művészek voltak. Mindegyik imában és mindegyik tollvonásban megérezhetjük Merton szenvedélyes istenkeresésének mélységeit, ha odafigyelünk hangjára, amellyel szívből fakadó dalait felajánlja Istennek és a világnak.


A Párbeszédek a Csönddel arra hívja az olvasót, hogy lépjen be a szemlélődés szent birodalmába, és csöndben figyelve várakozzon arra, hogy Isten megjelenjék az életében. Itt az üresség összekapcsolja a külső és a belső világot, a sötétség pedig világossággá válik – ez az a hely, ahol Isten szava megnyilatkozik.


192 oldal, illusztrált



Kiadás éve: 2008

Jöjj, légy a világosságom! „Kalkutta Szentjének” személyes írásai

Szerző:
Teréz Anya
Ár:
3200 Ft
Kiadás éve:
2008

Kalkuttai Teréz Anya az elmúlt századnak egyik legismertebb személyisége volt szerte a világon. Szentnek tartották még az egyháztól távol állók is, a század egyik legjelentősebb egyéniségét látták benne a nem hívők is. Ez az alacsony, törékeny apáca az egész világot bejárta Istennek a szegények, a nyomorultak felé forduló szeretetével. Nincs ma olyan földrész, amelyen ott ne lennének az általa alapított szerzet, a Szeretet Misszionáriusai nővérei, hogy munkájukkal tegyenek tanúságot Isten szeretetéről.


Ezért is keltett világszerte akkora szenzációt ez a könyv, amelyik alig egy éve jelent meg az Egyesült Államokban. Azokat a bizalmas följegyzéseit, gyóntatóinak, egyházi elöljáróinak írt leveleit tartalmazza, amelyek boldoggáavatási eljárása során kerültek elő.


Megrendítő olvasmány ez a dokumentumgyűjtemény: Teréz anya – a Getszemáni kertben szenvedő Jézushoz hasonlóan – átélte az Istentől elhagyatottság kínját, mégis, mindhalálig, Istenbe vetette bizalmát. Nemcsak munkájával, de szenvedésével is szolidaritást vállalt így a világ összes elhagyatottságával, szenvedésével.


392 oldal


Kiadás éve: 2007

Találkozások Isten és ember között.

Szerző:
Az interjúkat készítette és a könyvet összeállította: Bodnár Dániel
Ár:
2500 Ft
Kiadás éve:
2007

ember közötti kapcsolatokban, s megtapasztalhatjuk a megpróbáltatások, a szenvedések idején is. A Bodnár Dániel által szerkesztett kötetben papok, szerzetesek, lelkipásztori munkatársak, börtönlelkészek, világi segítők, pedagógusok, orvosok, tudósok és művészek mesélnek olyan történeteket, amelyek az életünk válságos helyzeteiben bekövetkező ’találkozásokról’, Isten jelenlétének megtapasztalásáról szólnak. Reményeink szerint kiderül ezekből a történetekből az is, hogy a keresztény ember, miközben szemét az égre emeli, két lábbal áll a földön. Reálisan szemléli a folyamatokat, s felelősséget érez a saját és a másik ember életéért, aki a felebarátja. S tudja azt is, az élet központi kérdése nem az, hogy mindenkor baj és gond nélkül éljünk, hanem a bizalom, hogy Isten mindig, életünk súlyos megpróbáltatásainak idején is a tenyerén hordoz bennünket.


224 oldal


Akciós ár: 1500 Ft


Válaszúton

Szerző:
Rochlitz Kyra
Ár:
1500 Ft
Kiadás éve:
2007

Rochlitz Kyra, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanárának első könyve két részből áll. Az elsőben filozófiai–teológiai esszéi szerepelnek Paul Ricoeur, Rudolf Bultmann, Alasdair MacIntyre, Vidrányi Katalin, Weöres Sándor és mások egy-egy művéről, illetve gondolatvilágáról. A második részben a szerző hangsúlyosan Szent Benedek Regulájának tanításán alapuló vallásos meditációit gyűjtötte össze, amelyek a keresztény spiritualitás néhány központi elemét járják körül: például szenvedés és öröm, szeretet és elhagyatottság, csend és imádság. A könyv figyelmes olvasása egy lelki és szakmai út állomásait tárja fel.


Sorozat: Vigilia/Esszék, [5.]


232 oldal


Akciós ár: 900 Ft


Kiadás éve: 2005

Csináld magad

Szerző:
Lukács László
Ár:
1150 Ft
Kiadás éve:
2005

Hogyan tehetjük boldogabbá, sikeresebbé az életünket? Úgy, hogy egyre jobban megismerjük önmagunkat és adottságainkat, lehetőségeinket és korlátainkat, aztán pedig kezünkbe vesszük sorsunk irányítását. Az életük kezdetén álló fiataloknak valóban a boldogulása múlhat azon, hogy milyen önismeretre, önuralomra tesznek szert, milyen céltudatosan alakítják az életüket. Elsősorban nekik: a 15–25 éves fiataloknak szól ez a könyvecske, hogy segítse őket önmaguk fölfedezésében és életük sikeres irányításában.


160 oldal


Akciós ár: 690 Ft


Kiadás éve: 2002

Élet-leckék

Szerző:
E. Kübler-Ross – D. Kessler
Ár:
2600 Ft
Kiadás éve:
2002

Elisabeth Kübler-Ross az egész világon ismert a halállal, haldoklással kapcsolatos kutatásairól. Könyveit a nagyközönség is érdeklődéssel olvassa, hiszen olyan tényekkel szembesít, amelyekkel előbb-utóbb mindnyájunknak szembe kell néznünk. Ez a könyve azonban páratlan újdonság: miután az írónő maga is egy súlyos betegség áldozata lett, és megbénult, legújabb könyvét az életről írta meg. Fiatal szerzőtársával együtt azokra a leckékre tanítja meg az olvasót, amelyeket meg kell tanulnia annak, aki szeretne valóban teljes és boldog életet élni. Megrendítő történetek, életpéldák bontakoznak ki előttünk írásukból.


240 oldal



Kiadás éve: 2000

Karácsonyi áhítat

Kiadás éve:
2000

Válogatás a Vigiliában korábban megjelent legszebb elbeszélésekből, karácsonyi történetekből és elmélkedésekből. Az elbeszélések többsége a karácsonyt, vagy tágabban: az ünnepet idézi meg. A szeretetről és a békességről szóló elbeszéléseket néhány író megtérésének története egészíti ki: hogyan ismerték fel a világban vagy az életükben a személyes Isten jóságát. A 20. századi magyar és világirodalom legjobbjai szólalnak meg a kötetben: például Francois Mauriac, Jules Supervielle, Paul Claudel, Antoine de Saint-Exupéry és André Gide a francia, Evely Waugh, Graham Greene és T. S. Eliot az angol irodalomból, a magyarok közül egyebek között Móra Ferenc, Fekete István, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Tersánszky J. Jenő, Sík Sándor.


240 oldal


kapcsolat | impresszum | belépés