Vigilia könyvek
Forgószél a Vatikánban. XXIII. János életútjaSzerző: Rónay TamásÁr: 2700 FtKiadás éve: 2008„A szakirodalomnak közhelye, hogy az átmenetinek szánt pápa a katolikus egyház sorsfordító személyisége lett. Meggyőződése volt, hogy az egyház lelkiségének meg kell újulnia, a katolicizmusnak mint egyetemes világnézetnek válaszolnia kell kora nyitott kérdéseire. A pápai trónra lépve azonnal jelét adta újító szándékainak. Jelszava, az »aggiornamento«, azaz a korhoz való igazodás eszménye is e törekvését jelezte, de még inkább ennek volt bizonyítéka a római egyházmegyei zsinat, majd a II. Vatikáni zsinat összehívása, melynek első ülésszakát még maga vezette. A zsinat meghirdetésével az egyházon belül is ellentéteket okozott, de mára bebizonyosodott, hogy a többi mellett e lépését is a Lélek vezérelte, s bár a zsinat utáni egyház megújulása talán lassúbb, mint ő remélte volna, így is Szent Péter egyik legméltóbb és legnagyobb utóda volt, méltán került 2000-ben a boldogokként tiszteltek sorába.” (Rónay Tamás) 276 oldal Akciós ár: 1620 Ft |
Jaj a győztesnek!Szerző: Takács ZsuzsaÁr: 1900 FtKiadás éve: 2008„Úgy gondolom, a remény olyan, mint a hit, azaz: kegyelem, nem lehet kiérdemelni. Megkapni lehet vagy nem megkapni, de úgy kell élnünk, mintha volna reményünk. Holott nincs, többnyire csak tudunk róla, de nem részesülünk benne. Tehát valóban, leírom azt, ami nem Isten, de Isten megjelenik benne. Ez a legnehezebb feladat számomra is, mondanom sem kell. Olyan verseket kellene írnom, amelyekben szárnyain ott suhog a remény, holott én nem írtam bele a versbe, mert én süket vagyok. Én csak koszos, télvégi villamosokról írtam, és sötétségbe burkolózó arcokról.” (Takács Zsuzsa) Sorozat: Vigilia/Esszék, [9.] 252 oldal Akciós ár: 1140 Ft |
Jöjj, légy a világosságom! „Kalkutta Szentjének” személyes írásaiSzerző: Teréz AnyaÁr: 3200 FtKiadás éve: 2008Kalkuttai Teréz Anya az elmúlt századnak egyik legismertebb személyisége volt szerte a világon. Szentnek tartották még az egyháztól távol állók is, a század egyik legjelentősebb egyéniségét látták benne a nem hívők is. Ez az alacsony, törékeny apáca az egész világot bejárta Istennek a szegények, a nyomorultak felé forduló szeretetével. Nincs ma olyan földrész, amelyen ott ne lennének az általa alapított szerzet, a Szeretet Misszionáriusai nővérei, hogy munkájukkal tegyenek tanúságot Isten szeretetéről. Ezért is keltett világszerte akkora szenzációt ez a könyv, amelyik alig egy éve jelent meg az Egyesült Államokban. Azokat a bizalmas följegyzéseit, gyóntatóinak, egyházi elöljáróinak írt leveleit tartalmazza, amelyek boldoggáavatási eljárása során kerültek elő. Megrendítő olvasmány ez a dokumentumgyűjtemény: Teréz anya – a Getszemáni kertben szenvedő Jézushoz hasonlóan – átélte az Istentől elhagyatottság kínját, mégis, mindhalálig, Istenbe vetette bizalmát. Nemcsak munkájával, de szenvedésével is szolidaritást vállalt így a világ összes elhagyatottságával, szenvedésével. 392 oldal |
Lelkipásztori liturgikus lexikonSzerző: Rupert BergerÁr: 4300 FtKiadás éve: 2008A Rupert Berger által 1969-ben készített Kleines Liturgisches Lexikon 1980-ra Adolf Adam, a Mainzi Egyetem liturgia professzora közreműködésével kibővült Pastoralliturgisches Handlexikonná. A sok változás és a bontakozó liturgikus érdeklődés szükségessé tett egy átalakított változatot (1994). Rupert Berger ezt átdolgozott formában 1999-ben Neues Pastoralliturgisches Handlexikon címmel jelentette meg, majd 2001-ben, végül 2005-ben újra átdolgozta és kiadta Pastoralliturgisches Handlexikon néven. Ez a német nyelvterületen igen elterjedt, közkedvelt kiadás szolgált a magyar kiadás alapjául. A lexikon a számos átdolgozás következtében mindig újra friss adatokkal bővült, és így mindmáig a legtöbbet használt kézikönyv a liturgia területén. Az ábécé sorrendbe rendezett szócikkek megbízható tájékoztatást adnak pasztorális és liturgikus kérdésekben. Közölnek szó- és fogalommagyarázatokat, ismertetik az egyes szokások, fogalmak eredetét és történeti kialakulását, továbbá mai alakját és rendjét, végül pasztorális tanácsokat és utasításokat adnak. A lexikon nélkülözhetetlen segítségül szolgálhat teológusoknak, lelkipásztoroknak, világi hívőknek, de mindazoknak is, akik a keresztény liturgia gazdag kulturális örökségében kívánnak tájékozódni. 2008, 548 oldal Akciós ára: 2580 Ft |
Memoria passionis. Veszélyes emlékezet a pluralista társadalombanSzerző: Johann Baptist MetzÁr: 2700 FtKiadás éve: 2008Johann Baptist Metz 1928-ban született, 1963-tól harminc éven át a münsteri egyetem tanára volt, majd évekig a bécsi egyetemen adott elő. Karl Rahner belső tanítványi körének talán legismertebb alakja, aki azonban a hatvanas évektől egészen új teológiai irányzatot alapított meg. Az elmúlt évtizedekben a politikai teológia világszerte hatást kifejtő iskolává alakult. Az új politikai teológia annak a meggyőződésnek a talaján alakult ki, miszerint a vallásnak szerves összefüggésben kell állnia a politikummal, az ember történelmi és társadalmi tapasztalataival, függetlennek kell lennie viszont a konkrét cselekvési-politikai programoktól, a politika közvetlen terepétől. Ennek nyomán fokozatosan azt a kérdést helyezte előtérbe, hogy miként szólhat a kereszténység Istenről, ha hagyja, hogy megérintse a világ mélységes szenvedéstörténete, miként lehet jelen a társadalmi valóságban, ha nem hajlandó megfeledkezni az emberiség szenvedéséről, s miként tekinthet a jövőbe, ha tudja, hogy határponthoz van rendelve az idő. A Memoria passionisban Metz összegző módon fejti ki a konkrét történelmi szenvedés emlékezetének megőrzésére képes és az idő végpontjának tudatában élő kereszténységről alkotott felfogását. Sorozat: Mai keresztény gondolkodók, [1.] 322 oldal Akciós ára: 1620 Ft |
Nyitott rítusok. Kortársunk-e a művészet?Szerző: Varga MátyásÁr: 1700 FtKiadás éve: 2008„Az itt szereplő esszék a kortárs művészet és kereszténység kapcsolatával foglalkoznak. A kötet elején kaptak helyet azok az írások, amelyek inkább elméleti jellegűek, ezeket követik a konkrét műelemzések, értelmezések, majd pedig az interjúk. Mivel képzettségem legfeljebb teológiai vagy szigorú értelemben vett irodalmi kérdésekben ruház fel némi kompetenciával, mind a képzőművészet, mind a zene, mind pedig a tánc terén (amelyekre igen gyakran hivatkozom) elsősorban olyan laikusként próbálok meg szólalni, aki úgy gondolja, hogy napjaink művészetében is megjelenik számos érték, s ezek gondolatilag és spirituálisan egyaránt inspiráció forrásává válhatnak a hívő ember számára is. A kötetben szereplő írások talán afelől sem hagynak kétséget, hogy bennük nem a hit esztétizálását, és nem is valamiféle művészetvallás hirdetését tűztem ki célul. Töprengéseim hátterében sokkal inkább az a tapasztalat állt, hogy a keresztény hagyománytól idegennek éreztem annak a hiteles üzenetnek a figyelmen kívül hagyását, ami a kortárs művészetből kihallható.” (Varga Mátyás) A könyvben elemzéseket olvashatunk többek között Nagy József, Frenák Pál és Emio Greco előadásairól, Tolnai Ottó, Maurits Ferenc, Lovas Ilona, Schmal Károly, Lucien Hervé, Philippe Brame és Kicsiny Balázs műveiről, valamint a szerző által készített interjúkat Frenák Pál táncos-koreográfussal, Szofia Gubajdulina és Valentyin Szilvesztrov zeneszerzőkkel. Sorozat: Vigilia/Esszék, [8.] 232 oldal Akciós ára: 1020 Ft |
Versnyelvtanok. Elemző esszék kortárs versekrőlSzerző: Halmai TamásÁr: 1900 FtKiadás éve: 2008Jelen kötet tartalma 25 verselemző esszé – a műfaj talán nem, a vizsgálódás iránya azonban szokatlan lehet: az írások a kortárs magyar líra alkotásaiból veszik tárgyukat. Amivel az értelmezői vakfoltok értésmódszertani kockázatát is vállalniuk kell – hiszen a formálódó irodalom eleven valóságában állván benne maguk is, nem bírnak, nem bírhatnak a (legalább időlegesen) biztos interpretáció szükséges (történeti) távlatával, távlatosságával. Ám hermeneutikai igyekezetük talán nem lesz hiábavaló, hiszen céljuk egyfelől jelenkori költészetünk vonzó sokféleségének, gazdag nyitottságának közvetett igazolása; másfelől pedig a modern és posztmodern versnyelvek közelebb hozása a laikus – adott esetben tanulói – olvasói érzékenységhez (is). A műfajjelölés („esszék”) nem véletlen: a nyelvhasználat és a közelítésmód vállalt személyessége a szerző reményei szerint nem a szakszerűséget csorbítja, csupán a befogadhatóság esélyeit növeli. (Halmai Tamás) 164 oldal Akciós ár: 1140 Ft |
„Igazságosabb és testvériesebb világot!” Tíz év távlatábólÁr: 1200 FtKiadás éve: 2008és címzettje is szokatlan volt. Nem csupán a katolikus hívőket szólította meg, hanem minden jó szándékú embert, nem szorosan vett hitbeli–egyházi kérdésekkel foglalkozott, hanem a magyar társadalom helyzetéről próbált körképet alkotni hat évvel a rendszerváltozás után. A körlevél országszerte váratlanul nagy visszhangra talált. A körlevél megjelenésének tíz éves fordulójáról egy konferencia emlékezett meg, felmérve, mennyiben érvényesek ma is a körlevél megállapításai, mit kellene elmondani ma egy szociális körlevélben. A kötet e konferencia anyagát tartalmazza. Sorozat: Sapientia füzetek, 11. 206 oldal Akciós ár: 720 Ft |
A különbözőség vidékénSzerző: Visky AndrásÁr: 1600 FtKiadás éve: 2007Visky András író, költő, drámaíró és dramaturg legújabb könyve válogatás az utóbbi években született legfontosabb esszéiből és kritikáiból, amelyek középpontjában a kortárs magyar irodalom és színház spirituális szempontú megközelítése áll. Olvashatunk például Kertész Imre, Balla Zsófia, Forgách András, Háy János, Villányi László és Nádas Péter műveiről, valamint Bergmann, Tarkovszkij, Zanussi és Kieslowski filmművészeti munkásságáról. A könyvben kirajzolódó művészetelmélet és a keresztény hagyomány, így a misztika nyelve az írói alázatnak és érzékenységnek köszönhetően szerves egységet alkot. Sorozat: Vigilia/Esszék, [4.] 248 oldal Akciós ár: 960 Ft |
A misztérium bölcseleteSzerző: Gabriel MarcelÁr: 1900 FtKiadás éve: 2007Gabriel Marcel (1889–1973) a 20. századi francia filozófia meghatározó alakja volt, akit általában a „keresztény egzisztencializmus” legfőbb képviselőjének tekintenek, jóllehet ő maga a neoszokratizmus megjelölést részesítette előnyben. Agnosztikus zsidó családból származott, majd 1929-ben megkeresztelkedve belépett a Római Katolikus Egyházba. Martin Heidegger Lét és idő című munkájával egy évben jelent meg korszakalkotó jelentőségű Metafizikai naplója, amely megalapozta és kijelölte gondolatvilágának későbbi fejlődését. Nem alkotott elvont filozófiai rendszert, hanem a konkrét emberi létállapot alapvető problémáit, illetve a problémák világát meghaladó ontológiai misztériumot kutatta. Részletesen elemezte például az interszubjektivitás, a jelenlét, a teremtő hűség, a birtoklás, a rossz és a halál kérdéseit. Egész életművében azt hangsúlyozta, hogy az emberi életben rejlő misztériumok végső vonatkozásukban a legfőbb titokra: a keresztény kinyilatkoztatásra mutatnak. Jelen kötet válogatás Gabriel Marcel Du refus à l’invocation (1940) című könyvéből, amelyet később Essai de philosophie concrète (1967) címmel tett közzé. A tizennégy tanulmányból könyvünk nyolcat tartalmaz, amelyekhez hozzávettük Az ontológiai misztérium tételezése és konkrét megközelítései (1933) című, korszakalkotó jelentőségű írását. Sorozat: XX. századi keresztény gondolkodók, 17. 193 oldal Akciós ár: 1140 Ft |











